Csoportos hajóút: A Perzsa-öböl mesés világa
3 nap Dubai -> Dubai között
Válassza ki a megfelelő időpontot a kalkulációhoz!
Indulási dátum | Érkezési dátum | Árak |
---|
Az utazás részletei
1. nap – Budapest - Dubai
Elutazás késő este Budapestről a Fly Dubai járatával.
2. nap – Dubai
Megérkezést követően egy félnapos városnézés keretén belül megtekintjük a Sheikh palotát, megállunk a Frame képkeretnél, ahol fotózási lehetőséget biztosítunk, majd megnézzük a hatalmas és vibráló Dubai Mall-t. Ezt követően transzfer a kikötőbe, ahová kb. 13 óra körül fogunk megérkezni és megkezdődik a beszállásunk a hajóba.
3-4. nap – Dubai
5. nap – Muscat
Az Ománi-öböl partján fekvő város Omán fővárosa, egyben gazdasági, adminisztrációs és kereskedelmi központja. Muscat még mindig a Közel-Kelet igazi szellemét idézi, ahol olyan nevezetességeket tekinthetünk meg, mint pl. Qaboos szultán nagymecset, az Al-Alam palota -mely a szultán rezidenciája- a Mutrah souq, ami az arab világ egyik legrégebbi piaca és ahol helyi szöveteket, ezüstékszereket és ritka kézműves termékeket is találhatunk, vagy az 1998-ban alapított Bait Al Zubair múzeum.
6. nap – Tengeren
Ezt a napot a tengeren töltjük, így alkalmunk adódik felfedezni a 7 éjszakán át otthonukként szolgáló úszó szállodát és igénybe venni annak sok-sok szolgáltatásainak valamelyikét, illetve az elmúlt négy nap alatt összegyűjtött élményeket most lehetőségünk adódik feldolgozni, megbeszélni és mellette természetesen pihenni, kikapcsolódni.
7. nap – Doha
Doha, Katar fővárosa és egyben legnépesebb városa a Perzsa-öbölben, mely egy egyszerű halászfaluból vált fényűző metropolisszá. A város egyik jellemző vonása ahogy hagyományok és a fényűzés egymás mellett megjelenik. Közel-Kelet gyöngyszeme látnivalókban is bővelkedik, így a nevezetességek közül érdemes ellátogatni a Souq Waqif-ba, a nyüzsgő bazárba, az Iszlám Művészeti Múzeumba, a Pearl-be, a gyöngykagyló alakú szigetre, mely a legpatinásabb lakónegyed a környéken, vagy éppen a Katar Cultural Village-be, mely a szűk utcákról és az arab építészeti csodáiról híres.
8. nap – Abu Dhabi
Abu Dhabi az Egyesült Arab Emírségek hét emírsége közül a legnagyobb és egyben az ország fővárosa, valamint kulturális központja is. Abu Dhabi olyan látnivalókkal rendelkezik, mint például a grandiózus, hófehér színben pompázó Sheikh Zayed nagymecset, az egyedülálló stílusú Emirates Palace Hotel, a Saadiyat szigeten található Guggenheim Abu Dhabi Múzeum, a Yas szigeten a Ferrari World, a Ferrari Témapark, vagy a párizsi Louvre „másolata” a Louvre Abu Dhabi.
9. nap – Dubai - Budapest
A hajóból történő kiszállást követően egy félnapos túra alkalmával megtekintjük a Dubai Marinát, a sípályát, majd a Mall of the Emirates bevásárlóközpontban még hazautazásunk előtt vásárlási, illetve étkezési lehetőséget biztosítunk utasaink részére. A vásárlást követően transzfer a reptérre és hazautazás Budapestre a Fly Dubai járatával.
Részvételi díj tartalmazza
- a repülőjegyet Budapest – Dubai - Budapest útvonalon
- személyenként 20 kg feladható poggyászt
- a transzfereket és 2 félnapos kirándulást Dubaiban
- a kétágyas elhelyezést 7 éjszakára a választott kabinkategóriában
- a kikötői- és reptéri illetéket (169.900 Ft/fő)
- a repülőn irányonként egyszeri melegétel szolgáltatást, a hajón teljes ellátást korlátozott italfogyasztással
- a közös utastér, számos fedélzeti létesítmény használatát a hajón
- a kikötőben a csomaghordást be- és kiszálláskor
- a magyar nyelvű idegenvezetést az út teljes idejére
Részvételi díj nem tartalmazza
A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő: szervizdíj (14 éves kor felett 11 EUR/fő/éj ; 4-13,99 kor között 5,50 EUR/fő/éj)
A díjon felül – igény szerint - fizethető: az egyéb italfogyasztás, a fakultatív kirándulások és személyre szabott szolgáltatások árai, útlemondási biztosítás (mértéke a teljes díj 3,0%-a), valamint utasbiztosítás!
Minimum létszám: 18 fő
Kabinok
Belső kabin
Alapterület: kb. 15 nm
Kérésre minden ágy franciaággyá vagy egyszemélyes ágyakká alakítható. Tágas szekrény, fürdőszoba, tv, telefon, széf, légkondicionáló
A méret, az elrendezés és a bútorok eltérhetnek a képen láthatótól (ugyanebben a kabinkategóriában). A kép illusztráció.

Ablakos kabin
Alapterület: kb. 23 nm
Kérésre minden ágy franciaággyá vagy egyszemélyes ágyakká alakítható. Tágas szekrény, fürdőszoba, tv, telefon, széf, légkondicionáló
A méret, az elrendezés és a bútorok eltérhetnek a képen láthatótól (ugyanebben a kabinkategóriában). A kép illusztráció.

Balkonos kabin
Alapterület: kb. 19 nm
Balkon méret: kb. 4 nm
Kérésre minden ágy franciaággyá vagy egyszemélyes ágyakká alakítható. Tágas szekrény, fürdőszoba, tv, telefon, széf, légkondicionáló
A méret, az elrendezés és a bútorok eltérhetnek a képen láthatótól (ugyanebben a kabinkategóriában). A kép illusztráció.

Általános információk
Fedélzeti térkép
Costa Toscana
Costa Cruises
A Costa Crociere a világ első olyan hajótársasága, amely az egész flottájára nézve elnyerte a RINA által adományozott "Green Star" tanusítványt. A RINA tanúsítványa szerint minden Costa hajó a környezetvédelmi szabályoknak maximálisan eleget téve, illetőleg a levegőt és a tengert minden lehetséges módon védve üzemel.
- A Giacomo Costa által 1854-ben alapított Giacomo Costa fu Andrea társaság eredetileg teherhajókat üzemeltetett és olívaolajokat és textilanyagokat szállított. 1947-ben a cég nevét Linea C-re változtatták.
- 1959-ben a társaság fokozatosan átalakult és személyszállító hajókkal fakultatív kirándulásokkal egybekötött üdüléseket kezdett kínálni a Földközi-tengeren és a Karib-térségben. A Linea C 1964-ben átvette az első eredetileg is személyszállításra tervezett és épített tengerjáróhajó tulajdonjogát, majd 1980-ig további 12 hajót vásárolt, így a társaság a világ legnagyobb tengerjáró-flottájának tulajdonosa lett. 1986-ban a Linea C megváltoztatta nevét Costa Cruises-ra és még inkább üdültetésicélú üzleti vállalkozássá vált.
- 1997 márciusában a Carnival Corporation és az Airtours PLC 300 millió dollárért felvásárolta a Costa Cruises-t, mely abban az időben Európa vezető hajótársasága volt a 19% becsült piaci részesedése alapján.
- 2000-ben a Carnival Corporation teljes egészében megvette a Costa Crociere-t, miután a Carnival 525 millió dollárért megvásárolta az Airtours 50%-os részesedését Costa-ban. 2002-ben a Carnival Corporation és a P&O Princess Cruises egyesültek, így már Carnival Corporation & plc-ként folytatják tevékenységüket és mindkét társaság eszközeit, flottáját egyetlen cégben egyesítették. 2004-ben a Costa Crociere megvásárolta az AIDA Cruises irányítását Németországban. 2007-ben a Carnival Corporation és az Orizonia Group közös vállalkozásként létrehozta az Ibero Cruises-t. Az Iberot 2014-ben felvették a Costa Cruisesbe.
A Costa Cruises 2015-ben már több, mint egymillió utassal büszkélkedhetett. 2018-tól a Costa a Carnival Corporation & plc bevételeinek körülbelül 12%-át tette ki. Az olasz hajótársaság jelenleg 9 hajóval rendelkezik, mely flotta 2021-ben további egy hajóval bővül. A Costa új hajójának a nevét a méltán világhírű észak-olasz régióról kapja majd: Toscana.
Gyakran ismételt kérdések
Indulási időpontok
Kabinok és elérhetőségek
Kérjük adja meg az Ön számára megfelelő résztvevő számot és válassza ki a kabintípust!
Kalkuláció
3 nap Dubai -> Dubai között
Indulás oda: | 2017-12-03 |
---|---|
Érkezés vissza: | 2017-12-17 |
Utazás: | Hajóval |
Kabin típusa: | Belső kabin |
Utasok száma: | 2 felnőtt és 0 gyerek részére |
Szolgáltatás: | Ár |
---|---|
Részvételi díj | 60 800 HUF 30 400 HUF /fő/foglalás * 2 |
Részvételi díj | 60 800 HUF 30 400 HUF /fő/foglalás * 2 |
Részvételi díj | 60 800 HUF 30 400 HUF /fő/foglalás * 2 |
Kérjük, hogy részletesebb információért, kérjen előre tájékoztatást irodánkban.
A weboldalon szereplő, időközben aktualitását vesztett árakért, akciókért, helyesírási hibákért, illetve az árkalkulációs program esetleges hibáiért, eltérésekért a lemondott utazásokért, valamint a képekben, leírásokban fellelhető hibákért, eltérésekért a felelősséget nem vállaljuk.
Weboldalunkon minden ár tájékoztató jelleggel vannak feltüntetve, csak és kizárólag a munkatársaink által visszaigazolt árak és adatok, valamint leírások és információk tekinthetők véglegesnek.